Sokak fejében van tévképzet az Andrássy út 25. (Dreschler-palota) épületével
kapcsolatban. Nemrégiben azt is láttam (s jelentem, teljes mellszélességgel
támogatom is bizonyos feltételek mellett), hogy egy közösségi oldalon arra
hívja fel 2 szervező a figyelmet, hogy állami befolyásolással megmenthető az
épület (ez a feltételem!). Azonban, ahogy az ott megnyitott fórumokon
tapasztaltam, sajnos meg van annak az esélye, hogy ez nem lesz más, mint egy
újabb naggyűlés, mint amilyeneket az Astóriához szerveztek egy időben. Én
ezt nem szeretném, s természetesen csak a véleményemet és félelmeimet osztom
most meg a nagyközönséggel.
Hogy témánál maradjak - TÉVKÉPZET:
Sokan mondogatják, hogy nem az a segény Fidesz adta el a palotát, akik
1998-2002-ig voltak vezetői Terézvárosnak. Nos, sikerült szereznem néhány
ítélet részletet, amelyet bizonyíték képpen megosztok mindenkivel.
Nem gondolom, hogy 4 (!!!) ítélet után még bárkiben kétség merülhetne fel
abban, hogy ki adhatta el a volt Balettintézet épületét, amely műemléki
védelem alatt áll.
Illés Zoltán Terézváros
után mindenhol ingatlanpanamát lát?
Egyelőre
„folyamatban van” annak
kiderítése, hogy ki a felelős a Miskolc
és Felsőzsolca közti ártérre
épített áruházak
ügyében – mondta el az fn.hu
megkeresésére Illés Zoltán,
a Vidékfejlesztési
Minisztérium környezetvédelmi
államtitkára.
Úgy tudjuk, azért áll a
vizsgálat, mert Illés menesztette a
területileg illetékes vízügyi
felügyelet vezetőjét, aki július
végéig tölti
felmondását és az
államtitkár megvárná a
vizsgálattal az utódot.
„Akik érintettek, azokra nem
bízom” – szögezte le
Illés.
Az orvos is benne van?
Az államtitkár nehezményezi, hogy a
menesztett felügyeletvezető kiíratta
magát betegállományba, az okokra
vonatkozóan „egyéb
minősítéssel”, ezért
Illés Zoltán most a
táppénzpapírt
szignáló háziorvost
venné elő.
Miután Illés megjegyezte, hogy a felmentett
vezető összes többi ügyét is
kivizsgáltatja, arról
érdeklődtünk, nem bűnbakkeresés
történik-e éppen, ám az
államtitkár szerint nem erről van szó,
„csupán
számtalan nagyon érdekes
ügyben” kezdeményez
vizsgálatot.
Korábban arról is beszélt, hogy
korrupciót sejt a Sajó
árterében épült
áruházak ügyében, erről
Illés most azt mondta, hogy bizonyítani
valószínűleg
nem tudná, de most is úgy sejti, hogy
pénz vagy személyes kapcsolatok
útján épülhettek
ártérre a boltok.
Bontani sincs pénz
Felsőzsolcán közben folyamatosan zajlik az
adományosztás. Hétfő óta
ruhát is osztanak, egyszerre két-két
utca lakói mehetnek válogatni. „A
bontást viszont nem merjük elkezdeni, mert nincs
pénz az
összes romba dőlt ház
eldózerolására” –
mondta az fn.hu-nak Milánkovich Ernő, a
település önkormányzati
képviselője, aki a feljelentésével
elindította a rendőrségi vizsgálatot.
A június eleji árvízben Felsőzsolca
házainak négyötöde
sérült meg, százhatvan pedig
össze is dőlt. A település egyelőre
több összegyűlt pénzadományra
is vár, melyeket már
megígértek nekik. Néhány
portán dolgoznak markolók, ám az ott
lakók saját pénzből kezdtek neki a
munkálatoknak. Többtucatnyian rokonoknál
húzzák meg magukat.
Dr Illés
Zoltánnak, a Fidesz ex VI. kerületi
elnökének fojtogatásai, más
tiszteletre méltó politikusok
fedhetetlenségének
megkérdőjelezése után most valaki
elkapta a grabancát. A már
államtitkárrá
avanzsálódott politikust túl nagy
feladattal bízta meg a miniszterelnök, amelybe
már az első napon belebukott: Réz
Andrást jogalap nélkül
rágalmazta, s most szép kis
kártérítést fizethet
Illés helyett az állam!
Az Országgyűlésben kétharmados
többséggel rendelkező
kormánypárt a fékek és
ellensúlyok rendszerét alapjaiban
érintő
alkotmánymódosításra
készül. A
Lázár János frakcióvezető
és Mátrai Márta képviselő
által T/189. számon
benyújtott önálló
indítvány az
alkotmánybíró-jelölés
szabályát
módosítaná.
Ezzel tovább erősödne a Fidesz minden
korlátozás nélküli hatalmi
monopóliuma.
Már most az a helyzet, hogy a kétharmados
többséggel rendelkező
pártszövetség maga dönthet
arról, ki lesz a jövőben a
köztársaság elnöke,
kik lesznek alkotmánybírák,
ombudsmanok, legfőbb ügyész, a Legfelső
Bíróság
elnöke, az Állami
Számvevőszék elnöke és
alelnökei, kik irányítják
majd az
ORTT-t és a médiakuratóriumokat,
tehát mindazokat a kormánytól
és az
Országgyűléstől független
intézményeket, amelyek vezetőit eddig csak a
parlamenti erők konszenzusával lehetett
kiválasztani. Az utolsó, még
megmaradt fékek egyike az, hogy a hatályos
alkotmány szerint
alkotmánybírónak a
kétharmados többség is csak azt
választhatja meg, akit
előzőleg a parlamenti pártok egy-egy
képviselőjéből álló
jelölőbizottság
jelöl. Ugyanez volt a parlamenti szokásjog eddig az
Állami Számvevőszék
elnökének és alelnökeinek
jelölésénél is. Ezt a
féket kívánják most
kiiktatni azzal, hogy úgy alakítanák
át
törvénymódosítással
az
alkotmánybírákat jelölő
bizottságot, illetve országgyűlési
határozattal a
Számvevőszék elnökét
és alelnökeit jelölő
bizottságot, hogy abban a
kétharmados kormányoldalnak nyolcból
öt tagja, vagyis eleve többsége legyen.
Így már a jelöléshez sincs
szükség ellenzéki frakció
egyetértésére.
A fékek és ellensúlyok
maradékát is
kiküszöbölő
módosítást - és ezzel a
magyar alkotmányosság maradékainak
felszámolását - csak a
szabadság híveinek
erőteljes nyilvános fellépése
akadályozhatja meg. Erre hívunk fel mindenkit,
akinek fontos a magyar demokrácia.
Bauer
Tamás Fleck
Zoltán Vásárhelyi
Mária Vitányi
Iván
a Magyar Demokratikus Charta szóvivői
Kommunikáció,
illetve médiatudományok szakos
hallgatóknak tanulmány:
Az egyoldalú tájékoztatás
példája
Kedves
Hallgatók!
Véleményezésre
szeretnék nektek bemutatni egy kis video-t, amelynek
forrása
a www.hirtv.hu május 14-i, hiradós anyaga:
Olyan kereknek
és egésznek gondolná az ember ezt a
tudósítást, nemde?
Azonban a másik oldalon - a felvételen mindig
ott, ahol a vágás van - vannak
ellendemonstrátorok. Megközelítőleg
annyian, mint az éneklő nép. Hogy
higgyünk is annak, amit most leírok,
lássuk a hvg online cikkét.
és
lássuk az érintett polgármester
álláspontját is, hiszen ezt mindenki
szereti elhallgatni a nem mondom, mely oldalhoz tartozó
oldalon, amelyik nem
a bal:
Verók
István, VI. kerületi polgármester
véleményét folyamatosan tartja a
facebook-on, s közleményében is hangot
adott ennek:
*SAJTÓKÖZLEMÉNY*
*A
SZÓLÁSSZABADSZABADSÁG NEM EGYENLŐ A
VÁDASKODÁSSAL*
Azt már
megszoktam, hogy politikai támadások
érnek nap, mint nap és ennek az
okát is értem. Azt viszont, hogy civil
szervezetek indokolatlanul támadják
munkámat, a képviselő-testület
döntését, azt már nem
hagyhatom szó nélkül.
Jól
látható, hogy ezeket a civil szervezeteket
eszközként használja a
politika, személyem és
Terézváros
Önkormányzatának
lejáratására.
*Tisztelem a
szólásszabadságot, de hogy e
mögé bújva
szándékosan téves
információk alapján
valótlanságot állítsanak,
tolvajnak és csalónak
nevezzenek, azt a továbbiakban sem fogom eltűrni. *
Lehet az
utcán énekelni, performance-t tartani, de hazudni
és rágalmazni sem
dalban, sem versben, sem prózában nem lehet.
Azt
kérem a politikai pártoktól,
hatóságoktól, civil szervezetektől,
hogy
mielőtt még véleményt
mondanának Terézváros
polgármesterének és
testületének
a munkájáról, legalább
tájékozódjanak előtte a
tényekről, és ne vezessék
félre a sajtót, illetve a
közvéleményt.
Budapest, 2010.
május 13.
*Verók
István *
Terézváros
polgármestere
Ha
szaporítani akarnám a szót, s
tudnám, hogy előadást tartok a Kedves
Médiatudományokos Hallgatóknak, akkor
belekezdenék abba a monológba is,
amely alátámasztja
véleményemet, hiszen erről nem is olyan
régen született
egy MÚOSZ (Magyar
Újságírók
Országos Szövetsége) Etikai
bizottsága által
fémjelzett állásfoglalás. A
MÚOSZ honlapján ez
megtalálható, s jól
kiolvasható belőle, hogy Terézváros
Önkormányzata által indított,
s általa
megnyert 30 sajtóper nem nyomdatechnikai hiba
folytán keletkezett. Igenis
vannak egyoldalúan
tájékoztató
újságírók,
médiumok. Az ember mindig
felháborodik, mint ahogy teszem most ezt én is, s
várja, hogy kihez jut el a
hangja.
Kívánom
minden médiatudományra járó
ifjúnak, hogy tartsa meg a lelkét, s
pár
üres garasért ne adja el, ha egy mód van
rá. Ameddig tudok, én is tenni
fogok az ügy érdekében, majd pedig engem
is kivágnak, ha éppen valaki úgy
akarja.
Muskátliakció
Terézvárosban
Illés úr, ez már több, mint 8
éves hagyomány!
Terézváros Önkormányzata
ismét muskátlival örvendezteti meg
lakosait, melynek célja, hogy
ösztönözze a
terézvárosiakat a
zöldesítés
fontosságára, valamint hogy
szépüljenek a lakások. Bővebben olvashatnak erről itt.
Az LMP is felháborodott
Illésen
"Illés Zoltán, terézvárosi
fideszes képviselőjelölt élelmiszert
osztott a Hunyadi téren, kétszáz
forintos egységáron. Kiderült:
Illés pénteken dáliákat fog
osztani a Terézváros másik
pontján. - Nyilván kétségbe
van esve - kommentálta lapunknak Kaszics Bálint,
az LMP jelöltje és a fideszes politikus egyetlen
ellenfele az esetet. Szerinte
szavazatvásárlás folyik ezeken a
rendezvényeken. Illés Zoltán nem
így látja" - olvasható a 168
órában.
Nyílt
levél Illés Zoltánhoz
Tisztelt FIDESZ-KDNP jelölt úr!
Meglehetősen
hüledeztem csütörtöki Duna
televíziós nyilatkozatán, miszerint
Önök összedobják a
pénzt lisztre, cukorra és olajra, majd ezt potom
200 forintért árulják a
terézvárosiaknak. Persze, ez nem
kampány, teszi hozzá, mert mindig is ilyenek
voltak, "nem pofázni kell a dologról, hanem
tényleg segíteni az embereknek" teszi
hozzá nemes egyszerűséggel.
Tisztelt
FIDESZ-KDNP jelölt úr!
A
hangvétele meghökkentő, bár
már nem szokatlan. Tett már olyan
kijelentéseket korábban is, amiért
többen felkapták a fejüket. Igen a
saját pártjában is! Értem
én, most már oda sem figyel a
szóhasználatra, hiszen pár nap, itt a
választások 2. fordulója,
és a 8 éve annyira áhított
parlamenti bársonyszékben kényelemesen
hátradőlhet.
Ám ez a
fene nagy magabiztosság felületességet
és bumfordiságot takar.
Felületes, hiszen Önök pontosan
tudhatják, hogy:
A Terézvárosi Önkormányzat
által negyedik éve indított
Szolidaritási Központon keresztül -a
Hunyadi téri csarnok mellett- napjainkig összesen
400 tonna élelmiszert osztottunk szét ingyenesen,
átlagosan 2000-2500 háztartást
segítve (ez körülbelül mintegy
160-200 kg élelmiszert jelent
családonként).
karácsony idején minden évben
ajándékcsomagot osztunk ki
szépkorú lakosainknak (az elmúlt
évben 10.000 db-ot), valamint egyszeri, 10.000 forintos
támogatást nyújtunk december
hónapban a rászorult lakosainknak.
Nyugdíjas klubjainkat rendszeresen támogatjuk.
Sőt, 2009-ben:
idős lakosaink részére,
közgyógyellátás
címén, 15 millió forintot,
gyógyszertámogatásra 7
millió forintot biztosítottunk
ápolási díjban 191 fő
részesült, ez összesen 52
millió forint támogatást jelent;
lakásfenntartási
támogatásra 27 millió forintot
hátralékos adósok
részére -
adósságcsökkentési
támogatás címén- 12
millió forintot,
átmeneti segélyre 41 millió Ft-ot
biztosítottunk,
rendkívüli gyermekvédelmi
támogatásra 17 millió
forintot nyújtott önkormányzatunk.
A számok
önmagukért beszélnek. Ennyit
arról, hogy "nem pofázni kell, hanem
tényleg segíteni az embereknek".
A videóból sok minden kiderül:
Illés Zoli nem
szavazatvásárlásnak gondolja ezt az
akciót, ezért kéri el a 200 forintot.
Számlát nem ad, mert ő vette meg az 1-1 tonna
élelmiszert és ő annyiért adja
tovább amennyiért csak szeretné. Ha
200-ért, akkor 200-ért. Sőt, az akciót
megismételte még kétszer,
így összesen a 3 napon 3-3 tonna
élelmiszert "osztott ki". Vagyis 9 tonnát.
A szatyor, amiben kapják a cuccot, nem Fideszes,
bár egy baszott nagy narancssárga
körbe(?) bele van írva, hogy "Itt az ideje a
környezetváltozásnak".
A "vásár" előtt Schmitt Pál
szólt a Zemberekhez: "azért jöttek az
emberek olajat, cukrot és lisztet venni, mert
változást akarnak."
NOL:
"A végig velünk lévő angol
újságíró, aki jó
ideig a Financial Times-t tudósította a
térségből, azt kérdezte, milyen
változást szeretnének a
jelenlévők. Az étolaj árát
szeretnék megváltoztatni? Később
hozzátette: annyira feudális ez az
egész."
Szerintem inkább szánalmas, de a
feudális sem rossz. Biztos Gordon Brown is osztogatja a
cukrot valahol Londonban ....
1 liter olaj, 1 kg cukor és liszt összesen
amúgy 650 forintba kerül, és
Illés 200 forintért adta ezt a pakkot.
1000 liter olaj = 350 000 forint * 3 = 1 050 000 forint.
1000 kg liszt = 150 00 forint *3 = 450 000 forint.
1000 kg cukor = 200 000 forint *3 = 600 000 forint.
Összesen 2,1 millió forint, a 200
forintokból visszajött 600 ezer forint, vagyis
Illés Zolinak legalább 1,5 millióba
fájhatott ez az akció.
Tiszta szerencse, hogy 1 képviselő összesen 1
millió forintot költhet a teljes
kampányára!
Ha emelnék ezt a limitet, Illés Zoli annyit
fordíthatna az ilyen akciókra, hogy
talán még az éhező Csádot
is ellátná liszttel ...
Illés
Úr! 2 sikertelen választás
után, mennyibe kerül esetleges győzelme a
terézvárosi adófizetőknek?
A
terézvárosi
fideszesek önállósodtak
Fordított
helyzet miatt lesz érdekes a hétfői
választmányon a VI. kerületi
jelölés sorsa. Ott Orbánék
egyértelműen Illés Zoltán mellett
tették le a voksukat, a helyi szervezet
azonban jobbikos támogatással
megpróbálta megfúrni a több
ízben miniszteri posztra esélyesként
is emlegetett képviselőt.
Úgy
tudjuk, a terézvárosi
lázongásban komoly szerep jutott a Fideszből
2006-ban kizárt Gyenge Zsoltnak, aki jelenleg a Jobbikot
képviseli a VI. kerületi testületben.
Néhány hete gárdaruhás
tiltakozóakciója miatt
állították elő a rendőrök az
önkormányzat
épületéből.
Vigyázat!
kétszinű a FIDESZ-KDNP Terézvárosban! A
Societas-ÚM Terézvárosi
Szervezetének
állásfoglalása dr. Illés
Zoltán politizálásával
kapcsolatban
A VI. kerületi képviselő testület nagy
többséggel támogatta (MSZP-SZDSZ-FIDESZ)
a városrészben található
vendéglátóhelyek nyitva
tartásának
korlátozását. A
terézvárosi Societas-ÚM
tagsága bízik abban, hogy a rendelet
elfogadása miatt keletkező pánikhangulatot
felváltja a higgadt párbeszéd a
lakosság, az érintett
vállalkozók, és az
önkormányzat között.
Ne
felejtsük el, hogy egy demokráciában
egyetlen rendelet sincs kőbe vésve és az
előterjesztő Dr. Kékesi Tibor
országgyűlési képviselő
többször kinyilvánította
kész a kompromisszumra!
Hiszünk a megindult egyeztetések
sikerében. Bízunk egy olyan kompromisszum
létrejöttében, amely egyszerre
biztosítja a lakosság éjszaki
nyugalmát, mindemellett a kerületben
működő vendéglátóhelyek
és vendégeik számára a
kiszámítható
működés alapját jelenti.
A kerületben azonban vannak olyan erők is, amelyek
populizmussal, átlátszó politikai
érdekeiktől vezérelve
meghiúsítani igyekeznek a megegyezést.
Céljuk mélyíteni a felek
közötti ellentétet.
Miként fordulhat elő, hogy bár a
terézvárosi FIDESZ-KDNP frakció
egyhangúlag támogatta szavazataival az
üzletek éjszakai nyitva
tartásának rendjéről
szóló rendeletet, dr. Illés
Zoltán a FIDESZ-KDNP országgyűlési
képviselő-jelöltje és helyi
elnöke a sajtóban arról nyilatkozik,
hogy az általuk is megszavazott rendelet, ahogy van rossz
és átgondolatlan?
Ebből csak egy dologra következtethetünk: a
FIDESZ-KDNP kettős játékot játszik a
lakosság és a
vendéglátósok között.
Felszólítjuk dr. Illés
Zoltánt és a FIDESZ-KDNP frakciót,
hogy végre öntsenek tiszta vizet a
pohárba és tegyék
egyértelművé
véleményüket a
korlátozással kapcsolatban! Jelen helyzetben mind
önmaguknak, mind a felelős
politizálásnak ellentmondanak!
Mennyire
adhatunk dr. Illés Zoltán szavára?
Dr. Illés Zoltán lemondott a 2006-os
helyhatósági választásokat
követően az önkormányzati
mandátumáról, ezzel lemondott
arról is, hogy a képviselő testületben
képviselje pártja és
szavazói véleményét.
Dr. Illés Zoltán a kerületben
élő FIDESZ szavazókkal szemben foglalt
állást, ugyanakkor az alábbi,
kevéske konyhapénzt hozó
delegált helyeit megtartotta:
Terézvárosi Önkormányzat
Gazdasági Bizottság tagsága: 45.000
Ft/hó
Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt.
Igazgatósága: 100.000 Ft/hó
Terézvárosi
Városfejlesztési
Ügynökség Kft. FEB tagsága:
73.000 Ft/hó
Hozzátehetjük, nagyon ritkán tiszteli
meg jelenlétével a bizottságok
üléseit.
Ne felejtsük el azt sem, hogy Illés úr
már többször is farkast
kiáltott. A legemlékezetesebb ilyen eset 2006-ban
történt. Akkoriban azt
állította, hogy a Liszt Ferenc téri
átalakításnak áldozatul
esik a tér zöld felülete. Igaza volt?
Mindezek figyelembe javasoljuk Illés úr
számára, hogy a megannyi megosztó
és visszás cselekedete után
nézzen magába és
felszólítjuk, hogy hagyjon fel a kerület
lakosságának
félretájékoztatásával.